Our Life in Nairobi

A második bejegyzésem óta eltelt egy kis idő:). Sok dolog történt ez idő alatt velünk. Beköltözés, autó bérlés, első honvágyas nap, az első saját főzések, jupiiiii!!!!! Itt be is fejezhetném az írást, mert röviden és tömören ennyi történt:) Persze részleteiben azért megpróbálom leírni azokat a bizonyos érzéseket, hangulatokat. Ma van a 6. napja, hogy a saját kis fészkünkben létezünk. Első nap, amikor megérkeztünk, és becuccoltuk végre a több, mint egy hónapja dobozban álló cuccainkat, gondoltuk mosunk egy jót a saját kis mosógépünkben. Nagyon szuper ám a gép, és örültünk nagyon neki. Ruhák a gépbe, mosószer, öblítő már két napja beszerezve, és beleöntve a tartályba. Program elindít, de a vizet nem szívja a gép, mi lehet a baj? ÁÁÁÁ, nincs megnyitva a vízcsap, ami pont a gép fölött van. Megpróbáltam, de a cső abban a pillanatban szétrobbant, és ömlött a víz. Roham a gondnokhoz, amíg Balázs próbálta a vizet visszatartani egy ujjal:) Beszaladt a gondnok, majd elrohant az épület p

Már a negyedik hetünket kezdtük meg Afrika egyik legszebb országában. Olyan gyorsan és élménygazdagon telt ez az időszak, hogy észre sem vettük, hogy lassan egy hónapja vagyunk itt. Próbálom azért behozni az emlékkönyv írásban ezt az időt. Harmadik napja voltunk itt, amikorra már volt itteni telefon kártyánk, elindítottuk a bankszámla nyitást, és voltunk Nairobi első bevásárló központjában a Sarit Center ben, megnézhettük kívülről az USA Nagykövetségét, az ENSZ Sportközpontját.   Az első benyomások alapján itt is minden van, ami otthon, de iszonyatosak az ellentétek a városon belül. Rengeteg az út széli árus, akik a cserépedényektől a háziállat fekhelyekig mindent árulnak, de a legtöbben palántázható virágokat. A külvárosok szörnyen lepukkantak, míg a belváros és a kertvárosi részek gyorsan fejlődnek. Mivel az épületek legtöbbje az elmúlt 40-50 évben épült, ezért nagyon egyhangúak, nincsen semmilyen jellegzetességük, betonkockák. A külvárosi részeket persze csak kocsiból láttuk,

Egy borús, de meleg téli reggelen 2014. február 19-én kezdetét vette a nagy kaland. Budapesten a régi albérletünkben pakoltuk be az utolsó szükséges holmikat. Elbúcsúztunk Mindenkitől telefonon, és a kutyánktól is személyesen. Majd megérkezett a taxi délután fél 3-ra. Akkor kezdtem érezni, hogy ez már nem tréfa dolog, amiért ennyit dolgoztunk, most tényleg megtörténik. Bőröndök a kocsiban, testben mi is, de lélekben még a családdal, egy kicsit mindenkivel, hiszen ők is éppen ránk gondoltak ezekben a percekben. A reptérre vezető út csendben és gyorsan telt. Kicsit bizonytalanul álldogáltunk a 2A terminál indulási oldalán, de ez a bizonytalanság gyorsan megszűnt, amikor kiírták a csekkolás pontos helyét. Majd csomagfeladás, becsekkolás, freqfly kártya igénylés, átvizsgálás, gyors ebéd a skycouton, ráhangolódás az utazásra. Beszállás után újabb hulláma következett a tudatosításnak, hogy tényleg megyünk, majd a gép felemelkedett a kifutóról, és egy kis időre elköszöntünk Magya