Our Life in Nairobi

Na nem a zöldségre gondolok:), hanem magára a helyre, amiről sokan álmodoznak, bár nem is igazán tudjuk, hogy milyen. A pokol kapujából egyenesen a paradicsomba vezetett a következő utunk. Tényleg gyönyörű volt. De hogy hol is van ez a hely? Zanzibáron. Ezen a pici szigeten, ami 100 kilométer hosszú és 40 kilométer széles. Lakóinak 98% muszlim. A szegénység iszonyatos, amit a paradicsomi környezet ellensúlyoz. Az utazási eszközünk:) Nairobiból repülővel indultunk neki a várva várt útnak. A helyi fapados társaság ( fly540 ) kb. 50 fős gépe vitt minket át a szigetre. A jegyen szereplő időintervallumok alapján az oda utunk egy órával hosszabb lett volna, mint a hazautunk. Ezt nem igazán értettük, mire a felszállás után 40 perccel közölte a pilóta, hogy leszállunk Mombasában. Megoldódott a rejtély. Pár utastól búcsúztunk, párat pedig felvettünk, majd folytattuk utunkat Zanzibárra. Látkép leszállás előtt A zanzibári leszállást követően a gépből kiszállva arcunkba csapott a

A majmok hegye Elcsépelt, unalmas, közhely. Ezeket hallom visszhangzani a fejemben a címmel kapcsolatban, de a bejegyzés során érthetővé válik a választás. Már több alkalommal elhatároztuk a párommal, hogy felkerekedünk a kocsinkkal és ellátogatunk a Hell's Gate nevű nemzeti parkba. A honlap szerint lehet biciklizni, hegyet mászni, és sétálni, ami azért egy itteni nemzeti parktól nem szokványos. A vadállatok miatt csak a kocsiból lehet csodálni a látnivalókat.Mivel itt minden nap kocsival jár az ember mindenhová, ezért örültünk a lehetőségnek, hogy végre lehet sétálgatni, biciklizni, a látványról pedig nem is beszélve. Ebédidő:) A park kb. másfél óra kocsival Nairobitól az egyik itteni autópályának titulált főúton, ami nem kis izgalmakat tartogat. Az itteniek vezetési stílusa a városon kívül még rosszabb, mint a városban. Őrült tempóban vezetnek, és nem figyelnek senkire, elég sokat előznek olyan helyeken is, ahol nem kéne. Ráadásul 2500 méter köré emelkedünk az út

Ahogy haladsz előre a napokkal, úgy haladsz előre az itteni szokások megismerésével is, de ezzel nem mondtam nagy dolgot. Arról már írtam, hogy mik voltak az első "nehézségek", amikkel megküzdött az ember, itt most inkább tényleg az egyre mélyebb tapasztalatokról írnék. De lesz ez még így sem... Megérkezett az első áramszámla, juhéééé. Mindez egy SMS formájában a lakás tulajától, aki a fantasztikus Kenya Power-től, az itteni szolgáltatótól kapta meg az infókat szintén SMS formájában. Átutalással nem lehetett rendezni a számlát, mert mint kiderült, hogy a szövegben szereplő számlaszám, nem egy banki számla, hanem a lakás számlaszáma a szolgáltatónál. Mi ügyfél azonosítónak neveznénk szerintem. Dugóban No de mindegy is, kiderítettük, hogy az egyik bevásárló központban van egy irodája a szolgáltatónak, és ott tudunk fizetni. Bementünk egy kis sötét irodába a Sarit Center 4. emeletén, ahol a biztonsági őr segített kitölteni egy kis papírkát. Rá kellett írni az ügyfél azo

A park bejárata Ha szafariról mesélsz, akkor ez egy általános kérdés errefelé, sőt talán az első kérdés. Ha pedig tényleg láttál, akkor te vagy az egyik legszerencsésebb, mert nem olyan egyszerű őket megtalálni. De mit könnyű egy 117 km2 nagyságú nemzeti parkban? Leginkább azokat az állatokat, akiket nem keresel, és nem is vársz. Teljesen random szerűen tűnnek fel, hiszen ez a természetes életterük, és élnek, esznek, pihennek. Vannak persze útjelző táblák, amikre sokszor az egyes állatok lelőhelyeit írják rá, pl.: gazella völgy, víziló medence, de ezek egyáltalán nem jelentik azt, hogy ott találsz is egyet az adott élőlényből. Belépő kártyák Ezek tudatában vágtunk neki egy héttel ezelőtt a Nairobi Nemzeti Parknak. A város központjától pár kilométerre fekvő park bejáratát nem találtuk meg könnyen a GPS-nek köszönhetően, de legalább megnéztük Nairobi egy másik arcát is. Olyan 10 kilométerrel máshová lőtte be a célt a szerkezet, ahol találtunk egy főbejáratot, de az egy egyet

Sokan ismerik a filmet, ugye? Na, én nem ismertem, bár sokat hallottam róla. A legtöbb alkalommal, amikor elmeséltük egy ismerősnek, hogy mire és hová is készülünk egyből a film a jutott az eszébe. Ismerjük a film történetét, a szereplőket, talán a rendezőt és a készítés évét is. A könyvet, amiből a film készült, és annak íróját már talán kevesebben tudjuk felidézni. Nem hiába játszódik a film Kenyában, hiszen az írónő, aki a sztorit megalkotta 17 évig élt ebben az országban. Mi hozta ide? Kivel élt és mit csinált? Ezt hivatott bemutatni az itteni lakóházában berendezett múzeum. A hölgy egy dán származású bárónő, írónő volt, akinek a Karen Blixen néven kívül több neve is ismert volt, és mellette az élete is legalább olyan kalandos és szerteágazó volt, mint a nevei. Mangó virág a múzeum kertjéből A múzeum Nairobi belvárosától 10 kilométerre található, egy gyönyörű erdőkkel övezett területen, és a múzeum, része a Kenyai Nemzeti Múzeumnak .Az odavezető út is nagyon érdekes volt,

Tipikus kérdés, amikor már egy ideje valahol külföldön élsz. Igazából, szinte minden hiányzik az embernek, de mivel azzal van elfoglalva, hogy kialakítsa az itteni mindennapjait, és az eddigi szokásait is integrálja a mindennapokba egy teljesen új terepen, nem veszi észre a hiányzó elemeket. A kész süti:) Na, dehogy Afrikában, egy teljesen más kontinensen, más kulturális szokások között mivel kell megküzdeni az ide érkező magyaroknak miután kialakultak a hétköznapok, hétvégék, ünnepnapok?  Talán a legalapvetőbb az ad hoc áramszünetek. Sosem tudhatod, hogy mikor kezdődik, mikor ér véget, és a generátorod meddig bírja:). Volt már olyan eset, hogy a ruha ott állt a mosógépben, már majdnem kimosva, de az utolsó centrifugálást már nem tudta megejteni a gép, így maradt a jó öreg kézi erő, majd a ruhák kicsöpögtetése. A másik eset, amikor nekiállsz sütni, és amikor már a sütőben van a király süteményed, majd a sütési idő felénél lekapcsol a tűzhelyed, jupiiii! Bár itt annyi szerenc

A szafaris bejegyzésben már említettem pár sorban a belvárost, és azt, hogy mekkora különbségek vannak az egyes városrészek között. Ma egy kicsit mélyrehatóbban is írok pár sort a belvárosi kiruccanásunkról. Utcakép A CBD, annyit tesz, mint Central Business District. Hát az, egy bazi nagy üzleti központ. Mert mit is látunk valójában a képeken, amit Nairobiról feltesznek a netre? Na, pont ezeket a részeket és épületeket. Mikor megtudtam, hogy ide jövünk, egyből csekkoltam a netet, hogy hogyan is fest a város. Mondanom sem kell, hogy azért eléggé kevés jó képet lehet találni, vagy csak én voltam béna? Felhőkarcolók tömkelege, meg divatos utcakép? Nem is rossz, gondoltam. Persze elkezdtem adatokat is begyűjteni a városról: leggyorsabban fejlődő afrikai nagyváros, egész jó gazdasági mutatókkal, majdnem 3 millió lakossal, stb. Ezzel ellentétben az első élő látogatás elég visszás volt. A főutak nagyjából rendben voltak, a kisebb leágazó utcácskák is. A sikátorok már egyáltalán nem

A második bejegyzésem óta eltelt egy kis idő:). Sok dolog történt ez idő alatt velünk. Beköltözés, autó bérlés, első honvágyas nap, az első saját főzések, jupiiiii!!!!! Itt be is fejezhetném az írást, mert röviden és tömören ennyi történt:) Persze részleteiben azért megpróbálom leírni azokat a bizonyos érzéseket, hangulatokat. Ma van a 6. napja, hogy a saját kis fészkünkben létezünk. Első nap, amikor megérkeztünk, és becuccoltuk végre a több, mint egy hónapja dobozban álló cuccainkat, gondoltuk mosunk egy jót a saját kis mosógépünkben. Nagyon szuper ám a gép, és örültünk nagyon neki. Ruhák a gépbe, mosószer, öblítő már két napja beszerezve, és beleöntve a tartályba. Program elindít, de a vizet nem szívja a gép, mi lehet a baj? ÁÁÁÁ, nincs megnyitva a vízcsap, ami pont a gép fölött van. Megpróbáltam, de a cső abban a pillanatban szétrobbant, és ömlött a víz. Roham a gondnokhoz, amíg Balázs próbálta a vizet visszatartani egy ujjal:) Beszaladt a gondnok, majd elrohant az épület p

Már a negyedik hetünket kezdtük meg Afrika egyik legszebb országában. Olyan gyorsan és élménygazdagon telt ez az időszak, hogy észre sem vettük, hogy lassan egy hónapja vagyunk itt. Próbálom azért behozni az emlékkönyv írásban ezt az időt. Harmadik napja voltunk itt, amikorra már volt itteni telefon kártyánk, elindítottuk a bankszámla nyitást, és voltunk Nairobi első bevásárló központjában a Sarit Center ben, megnézhettük kívülről az USA Nagykövetségét, az ENSZ Sportközpontját.   Az első benyomások alapján itt is minden van, ami otthon, de iszonyatosak az ellentétek a városon belül. Rengeteg az út széli árus, akik a cserépedényektől a háziállat fekhelyekig mindent árulnak, de a legtöbben palántázható virágokat. A külvárosok szörnyen lepukkantak, míg a belváros és a kertvárosi részek gyorsan fejlődnek. Mivel az épületek legtöbbje az elmúlt 40-50 évben épült, ezért nagyon egyhangúak, nincsen semmilyen jellegzetességük, betonkockák. A külvárosi részeket persze csak kocsiból láttuk,

Egy borús, de meleg téli reggelen 2014. február 19-én kezdetét vette a nagy kaland. Budapesten a régi albérletünkben pakoltuk be az utolsó szükséges holmikat. Elbúcsúztunk Mindenkitől telefonon, és a kutyánktól is személyesen. Majd megérkezett a taxi délután fél 3-ra. Akkor kezdtem érezni, hogy ez már nem tréfa dolog, amiért ennyit dolgoztunk, most tényleg megtörténik. Bőröndök a kocsiban, testben mi is, de lélekben még a családdal, egy kicsit mindenkivel, hiszen ők is éppen ránk gondoltak ezekben a percekben. A reptérre vezető út csendben és gyorsan telt. Kicsit bizonytalanul álldogáltunk a 2A terminál indulási oldalán, de ez a bizonytalanság gyorsan megszűnt, amikor kiírták a csekkolás pontos helyét. Majd csomagfeladás, becsekkolás, freqfly kártya igénylés, átvizsgálás, gyors ebéd a skycouton, ráhangolódás az utazásra. Beszállás után újabb hulláma következett a tudatosításnak, hogy tényleg megyünk, majd a gép felemelkedett a kifutóról, és egy kis időre elköszöntünk Magya